I Spit on Your Grave (2010)
Tudjuk, mi szokott a legtöbb remake sorsa lenni. Az esetek túlnyomó részében meg sem közelítik azt a minőséget, amit elődjeik, így vagy a feledés homályába merülnek, vagy még évekkel később is átkok szállnak rá a kiábrándult rajongók szájából. Volt azonban egy 1978-as film, amit 2010-ben felújítottak, és az eredmény meglepő: a remake jobb, mint az eredeti. Ez a Köpök a sírodra.
Mindenképp azzal szeretném kezdeni a film bemutatását, hogy ez azért már nem a kis mindennapos horroradagja az embernek. Persze, vannak ezerszer rosszabbak, láthatunk sokkal-sokkal durvábbat, de mégis, az átlagember ingerküszöbét ez azért már bőven átlépi, hölgyek esetében pedig méginkább fennáll ez a veszély. Szóval ha a nemi erőszak ábrázolása - nem is oly csekély időn át – tabu számodra, bele se kezdj a filmbe, mert felháborodottan fogod kikapcsolni, ráadásul néhány kellemetlen órát is szerzel magadnak. Ezt tisztázva, kezdjünk neki a bemutatásnak!
Egy kedves, közvetlen írónő, Jennifer Hills ihletszerzés céljából otthagyja a nagyvárost, és egy vidéki, erdei kis házikóba költözik, hogy új könyvén dolgozhasson. A helyiek körében azonban figyelmet vált ki érkezte, legfőképp 4 férfi vet rá szemet, akik amúgy sem rendelkeznek túlságosan magas morális értékekkel. Habár Jennifer nyilvánvalóan nem csinál semmit, viselkedését mégis kihívónak és lenézőnek titulálják, velük pedig senki nem bánhat így, tehát elhatározzák, hogy meglátogatják a lányt. A film leghosszabban elhúzott része következik, mikor először négyen, majd öten terrorizálják Jennifert, és hát ez nem merül ki verbális erőszakban. Miután mind az öten megerőszakolták, a félig öntudatlan lányt lelőnék, Jennifer azonban a folyóba ugrik, ezzel megmenekülve a biztos haláltól. Természetesen a tetteseknek ez cseppet sem tetszik, habár meg vannak győződve róla, hogy úgyis megfulladt. Miután hetekkel később sem kerül elő, már-már megnyugodnának, ám ekkor Jennifer visszatér, méghozzá bosszúra éhesen.
Három részre tudom bontani a filmet: Az első egy bevezető, Jennifer érkezte, találkozása a helyiekkel. A második a legfelkavaróbb, egyben leghosszabb, az erőszakolás és folyományai, végül pedig a harmadik, ami végül is a film lényege: Jennifer bosszúja. Ez csak személyes vélemény, de szerintem érdemes lett volna inkább a bosszút elnyújtani, elvégre ez a film fő szála, ez kéne, hogy legyen leginkább kihangsúlyozva, ennek ellenére 20-25 perc alatt letudják az egészet. A bosszú, mint olyan, igencsak kegyetlenre sikeredett, bár az ember néhol már azt érzi, hogy egy Fűrész-filmet néz. Jennifer egyenként kapja el áldozatait, és ha nem is hagy nekik lehetőséget a túlélésre, többségükkel azért eljátszadozik, mielőtt végezne velük. Aki a véres képsorokat nem bírja, az kevés eséllyel fogja végignézni, ahogy egyesével húzkodja ki az egyik fogait, mártogatja lúgos vízbe a másik fejét, és a többi, még inkább durva módszert.
Azért merek ilyen egyszerűséggel beszélni a film cselekményéről, mert ez tipikusan egy olyan alkotás, ahol izgalomfaktor nem sok van. Mind tudjuk, hova tart a történet, mind tudjuk, hogy fog véget érni, itt nem a végkifejleten van a hangsúly – a katarzis el is marad a végén -, hanem azon, amíg odaérünk. Sajnos azonban hiba is csúszott a gépezetbe.
Először is, erősen kétlem, hogy olyan állapotban, amilyenben a főhősnő is volt, valaki csak úgy könnyedén víz alatt marad percekig, míg üldözői el nem kotródnak végre. Másodszor, a karakterek ábrázolása túlzottan is kétdimenziós volt nekem: a helyiek egyszerűbbek nem is lehetnének. Bunkó, tanulatlan férfiak, akik szabadidejükben halásznak vagy isznak. Túlzottan sztereotípra sikeredtek, épp ezért hiába kínozzák meg őket, nem érzünk együtt velük, mert papírból lettek kivágva. Így egy magas labdát ki is hagytak az alkotók, amit egyébként az eredetiben többé-kevésbé sikerült lecsapni.
Ezeket leszámítva azonban a 2010-es Köpök a sírodra kötelező azoknak, akik bírják az ilyet. Sarah Butler remekül hozza Jennifer Hills szerepét, a cselekmény végig leköti az embert, így ha a karakterek nem is, de minden más elviszi a hátán az egészet.
I Spit on Your Grave 2 (2013)
Nem is csoda, hogy a folytatás hamar megérkezett, méghozzá 2013-ban. A cselekménynek lényegében semmi köze elődjéhez, leszámítva azt, hogy pofátlan módon megcsinálták pontosan ugyanazt, csak silányabb minőségben, ennek pedig az az oka, hogy mindenáron durvábbat és durvábbat akartak. Nos, tulajdonképpen ez sikerült, az új főhősnő, Katie (aki amúgy feleannyira sem emlékezetes, mint Jennifer) is sokkal kegyetlenebb módszereket választ, ami már-már a hihetőség rovására megy, és vele is még durvábban bánnak. Látszik, hogy az egésznek csak annyi célja volt, hogy ráduplázzanak az amúgy is sokra, de ez – legalábbis nekem – nem elegendő. Az, hogy minden pontosan ugyanúgy történik, mint először, már-már a nézők hülyére vevése, semmi más.
A különbség mindössze annyi, hogy Katie fotózásra indul a nagyvárosba, és ennek folytán kerül kapcsolatba későbbi erőszaktevőivel. És rendben, azt a pontot muszáj megadni neki, hogy látványos, de mit tud ezen felül felmutatni? Leginkább semmit. Lényegében minden igaz rá, amit az első rész kapcsán elmondtam, csak a negatívumok még erősebben szembetűnőek. Ez azonban ne riasszon el senkit, nem rossz film ez, csak már láttuk korábban, jobban kivitelezve. Férfitársaim pedig jobban teszik, ha előre félnek az utolsó képkockáktól, mert azt bizony fájdalmas még nézni is, az első rész pár jelenete sehol nincs ehhez képest. Végeredményben, aki több vadulásra vágyik, vagy egyszerűen tetszett neki a 2010-es alkotás, az ebben sem fog csalódni, csak újdonságot ne várjon.
I Spit on Your Grave III: Vengeance is Mine (2015)
A 2015-ös 3. résztől azonban már várhatunk frissességet. Sőt, végre van valami kapcsolat az elsővel is, nem is kevés, ugyanis Jennifer visszatért! Igaz, nevét Angelára változtatta, és elköltözött korábbi lakóhelyéről, de a lényegen ez mit sem változtat. Évekkel az első rész cselekménye után járunk, Jennifer pedig képtelen túltenni magát a történteken. Minden férfira ellenségként tekint, világnézete épp az ellenkezőjévé vált, mint ahogy először megismerhettük. Végül is úgy dönt, hogy kipróbál egy csoportterápiát, ahol megismerkedik egy szintén erőszak áldozatává vált lánnyal, Marlával. Ketten megegyeznek abban, hogy ez a terápia semmit nem ér, és a lányoknak inkább a bosszú lehetőségét kéne megadni, nem pedig babusgatni őket. Ennek ellenére a két hölgy nem kezd őrült módjára erőszakolókra vadászni a városban, mindössze egy-két kisebb csínytevést követnek el, illetve egy komolyabb figyelmeztetést adnak az azt megérdemlőnek. Csakhogy Marlát megölik, Jenniferben pedig ekkor elszakad valami - épp akkor, amikor már kezdte volna összeszedni magát -, na és ekkor valóban egy tomboló gyilkossá változik, aki a kezébe veszi az igazságszolgáltatást.
Természetesen ezúttal is kapunk véres jeleneteket bőségesen, de talán még ezt lehetne a leglágyabbnak a nevezni a három közül, ez nem feszeget annyi határt, mint korábbi részei. Örömteli volt látni, hogy újdonságot vittek a szériába, a 2. rész pofátlansága után úgy tűnik, magukba szálltak, és valamivel eredetibb (azért a Charles Bronson-féle Bosszúvágy-sorozatra erősen hajazó) ötlettel álltak elő. A film meglepően sok karaktert mozgat, ráadásul abban is sikerült újítaniuk, hogy Jennifernek már nem a bűnözőktől, hanem a rendőröktől kell elsősorban tartania, akik nyomában járnak. Egy másik dolog, ami tetszett, hogy nem estek át a ló túlsó oldalára, Jennifer hiába kegyetlen és elszánt, a nála háromszor nagyobb férfit így sem tudja legyűrni, tehát máris sokkal realisztikusabb, mint 2013-as elődje. Az előző öncélú erőszak után végre kapunk egy többé-kevésbé hihető történetet is, tehát minden tekintetben jobbra sikeredett az előző próbálkozásnál, de persze a 2010-es „eredetihez” ez sem ér fel.
A Köpök a sírodra-széria tehát helyenként egy polgárpukkasztó, véres és látványos sorozat, ámde bőven a szórakoztató kategórián belül van, na persze annak, aki vevő az ilyesmire. Gyengébb idegzetűek kerüljék, akik azonban már egy ideje otthon érzik magukat a horror világában, és nem riadnak vissza csonkítások, erőszakolások és miegyebek ábrázolásától, azoknak nincs félnivalójuk, tetszeni fog nekik a sorozat. És való igaz, vékony vonalon táncolnak ezek a filmek, de én úgy érzem, hogy még nem lépték át azt a bizonyos határt. Ezeknek fényében az értékeléseim: